Még több látnivaló Győr-Moson-Sopron megyéből

Így kerestem: épített környezet

Vastuskós ház, Győr

Győr - A megyeszékhely egyik legjelentősebb kora barokk polgárháza, a Vastuskós ház. A XVII. században épült ház kezdetben a városbírók háza volt. 1833-ban Zittrisch Mátyás fűszerkereskedő vette meg, és üzleti cégérnek vasszögekkel televert fatörzsöt állított a ház sarkához a bécsi "Stock im Eisen" mintájára. A vastuskó ma is ott áll.

Zichy-palota, Győr

Zichy-palota, Győr

Győr - A város történelmi, művészeti emlékei között rangos helyet foglal el a Liszt Ferenc út 20. szám alatti barokk Zichy-palota. Itt vannak a város házasságkötő termei, itt található az állandó babakiállítás és a palotában szervezik évről évre a nagysikerű barokk esküvőt.

Rábaközi Múzeum, Kapuvár

Kapuvár - Az önálló arculattal bíró múzeum 1960-ban nyílt meg a város Fő terén. Állandó tárlataik egész éven át nyitva tartanak.

Jedlik Ányos emlékszobája, Győr

Győr - A megyeszékhelyen több mint kétszáz éve élnek és tanítanak a bencés gimnáziumban híres tanárok. Közülük is tán a legismertebb Jedlik Ányos, aki itt kezdte pályáját, s ide is tért vissza idős éveire. A zseniális feltaláló munkásságát, egykori eszközeit, találmányait mutatja be a tárlat.

Napóleon-ház és a Király utca, Győr

Napóleon-ház és a Király utca, Győr

Győr - A 17. századi eredetű, majd barokk formában a 18. században átépített polgári lakóházat Napóleon-háznak is nevezik, mert a vesztes kismegyeri csata után, 1809. augusztus 31-én itt töltött egy éjszakát Napóleon Győrben.

Liszt Ferenc utca, Győr

Liszt Ferenc utca, Győr

Győr - Magyarország műemlékekben harmadik leggazdagabb városa Győr, Budapest és Sopron után. Az előkelő helyezés nagyban köszönhető egyetlen történelmi utcának – konkrétan a Széchenyi térre vezető Liszt Ferenc utcának. Utóbbi azonban nem csupán a történelmi múltat jelképezi, éppen ellenkezőleg: napjainkban is több fontos hivatal székhelye lelhető fel itt.

Révfalusi híd, Győr

Révfalusi híd, Győr

Győr - A Kossuth híd - tán ismertebb nevén: Révfalusi híd - Győrött található, a Mosoni-Dunán ível át – közvetlenül a Rába torkolata után. Nevét a ’48-49-es szabadságharc hőséről kapta. A 126 méteres híd a belvárosi Dunakapu térről vezet a Révfaluban fekvő Kálóczy térre, ahol több diszkó, bár, kisebb étterem várja a "bulizókat".

Pannonhalmi Apátság

Pannonhalmi Apátság

Az apátság több mint ezer esztendős, s 1996 óta a Világörökség részét képezi.

Kecske templom

Kecske templom

Kecske templom - Nagyboldogasszony és káptalan terem Sopronban.

Károly-magaslati kilátó

Károly-magaslati kilátó

A város épített értékei mellett csodálatos természeti környezete várja az idelátogatót.

Széchenyi Mauzóleum, Nagycenk

Széchenyi Mauzóleum, Nagycenk

Nagycenk - A Széchényi Mauzóleum a magyarság kegyeletének legszentebb zarándokhelye.

Esterházy kastély

Esterházy kastély

A fertődi Esterházy kastély Magyarország harmadik legjelentősebb épülete.

DAC-stadion, Győr

DAC-stadion, Győr

Győr - A nádorvárosi labdarúgó klubot 1912-ben alapították. A csapat 1979-ig az Erzsébet ligeti pályán játszotta a mérkőzéseit, ám innen el kellett költöznie a mai Petz Aladár Kórház területének bővítése miatt. A jelenlegi stadiont 1978-ban kezdték építeni, majd két évvel később fejezték be.

Téglagyűjtemény: A föld és a tűz házassága, Szany

Téglagyűjtemény: A föld és a tűz házassága, Szany

Szany - A szanyi Rugli Dezsőnek különös hobbija van: téglákat gyűjt. Rugli Dezső legkedvesebb téglái a római korból származnak. Ezeket külön vitrinben őrzi.

A Cuha-völgy túra

A Cuha-völgy túra

Kilenc gázlón át vezet az út a vadregényes Cuha-szurdokban.

Túra a cseszneki várba

Túra a cseszneki várba

Túrázzon a Bakony egyik festői részén, a Porva-Csesznek túraútvonalon!